5. rész ~ Beszélgetések

Sziasztok!Köszönöm, hogy komiztatok! Remélem ez a rész is tetszeni fog, és ha igen akkor, mint eddig bátran írjatok, szavazzatok és kövessetek be!Jó olvasást!:)

A gyors elalvás sajnos azt eredményezte, hogy fél 5 kor már fent voltam, de ez Katy-vel sem volt máshogy. Láttam, hogy forgolódik így megkérdezte, hogy:
- Fent vagy?
- Igen. – mondta rekedt hangon.
- Nem jössz át az én ágyamba akkor beszélgetni? – nem is gondoltam volna, hogy Katy 1 nap alatt így a szívemhez fog nőni.
- De szívesen! – nagy mosoly kerekedet az arcán.
Már itt is volt mellettem.
- Na, akkor mi is van Harry- vel?- reméltem, hogy ezt a témát elfelejti reggelre, de nem.
- Háát… ööö… nem is vagyok benne igazán biztos, de…jajj, hogy mondjam?!- elkezdtem a kezemet mardosni a hideg futott föl- le a hátamon.
- Nekem nyugodtan elmondhatod, nem mondom el senkinek rám legjobb barátként is tekinthetsz!- mondta aranyosan.
- Örülök neki, hogy benned megbízhatok, csak nekem erről nagyon nehéz beszélnem elég rossz élmény.
- Bántott téged?- nézett rám kikerekedett szemmel.
- Dehogy! Pont ezaz! Este volt hazafelé tartottam és valami sötét alak üldözött és persze el is kapott. Nagyon féltem ott szorongatott és mást is akart velem csinálni és akkor egy fürtös hajú férfi leütötte a csávót teljesen úgy nézett ki, min Harry. Mondta, hogy szaladjak, de a kíváncsiságom újból nagyobb volt, mint félelmem ezért a sarkon megvártam és csak ennyit mondott „Még találkozunk!”. És tessék, itt van, biztos vagyok benne, hogy ő az. – mondtam kicsit ijedt fejjel.
- Ez durva és most mit fogsz csinálni?
- Nem tudom, ez a baj, hogy nem tudom.
- Szerintem jobb ezt tisztázni. – mondta Katy.
- Igen csak, hogy? Oda megyek hozzá és mondom, hogy hé, Te voltál, aki megmentetté, vagy, hogy?
- Szerintem próbálj meg vele kettesben maradni majd én eltérítem a többi fiút!- mondta kedvesen.
- Majd megpróbálok! Ja és ha ez még nem elég Louis még le is akart kapni.
- Micsoda, Louis?- nézett rám bambán Katy.
- Ahogy mondod. Amikor elmentünk inni.
- És hogy?
- Ugye fantás maradt a szám és le akarta törölni és közbe egyre közelebb hajolt, de én félbe szakítottam az akcióját.
- Ez elég vicces.
- Számomra nem annyira. - jelentettem ki. Na, de most Te mesélj, mert én már mindent elmeséltem!- mondtam izgatottan.
- Nem is tudom nekem nincs ilyen pörgős életem.
- De biztos történik veled azért valami.
- De nem olyan érdekes dolgok, mint veled. Viszont abba segíthetnél, hogy mit vegyek fel!- mondta virgoncan.
- Legyen.
- Kinyitotta a szekrényét szebbnél- szebb ruhák sorakoztak benne. Szerintem húzd ezt a kék combközépig érő fodros ruhát.
- Jó!- mondta aranyosan. – Na és Te mit húzol?
- Nem tudom.

- Várj, már tudom is!- Katy eltűnt a ruhái között. Egy gyönyörű fehér ruhát hozott ki a teteje kis kövekkel volt kirakva az alja meg fodros hullámokban omlott le az ember térdéig.
- Nem puccos ez egy kicsit?- kérdeztem értetlen fejjel.
- Dehogy gyönyörűen fog állni!- mondta izgatottan.
- Hát legyen. - közben egy nagyot sóhajtottam.
Mind a ketten felöltöztünk. Gyönyörűen állt Katy-n az a kék ruha, mint ha rá öntötték volna.
- Úristen!
- Mi az ilyen rossz?

- Te hülye vagy? Gyönyörűen áll! Meglát, Louis, lehet újból megakar csókolni, amilyen kis lökött!- mondta nagy kacagva.
Durr, én gyorsan neki vágtam egy párnát a fejének. Ő meg visszahajította. Így tartott ez egy ideig, amikor ráeszméltünk, hogy fél 8 van és 8 kor reggeli.
- Gyere, menjünk fésülködni és fogat mosni!- mondtam kipirult arccal.
- Jó!
Ezzel is megvoltunk egy negyed óra alatt. Már a hangosbemondóban ordítozták, hogy negyed óra múlva reggeli!
- Gyere, menjünk le most, mert ilyenkor még lehet választani. - mondta nevetve Katy.
- Oké!
Amint odaértünk láttuk, hogy Harry- ék is ott állnak. Én lelassítottam lépteimet, de Katy húzott tovább és odasúgta fülembe:
- Ne félj, nem harapnak!- Louis is ezt mondta még is le akart smárolni, gondoltam magamba.
- Amikor odaértünk mögéjük mindegyiknek folyott a nyál a szájából, de mi ügyet sem vettünk ennek. Louis annyira bámult minket, hogy fele tejet mellé borította. Ekkor nagy nevetésbe csaptunk ki és ő gyorsan elfordult.
- Gyere Zury együnk valamit.
Én vettem egy sajtos kiflit és öntöttem magamnak narancslevet. Katy is így tett mi gyorsabban végeztünk ezért előbb leültünk a padhoz. Persze, hogy Louis mellém ült, de megpróbáltam nem figyelni rá Harryre meg végképp.
- Ezért elkezdtem beszélgetést folytatni Katy- vel.
- Na és, hogy aludtál?
- Köszi, jól.
Ez után kínos csend volt. Már mindenki felment kivéve Louis meg én.
- Ugye nem haragszol a tegnapi miatt? Nem akartalak megcsókolni, de egyszerűen, ahogy szemembe néztél …. Nem tudtam ellenállni sajnálom! Többet ilyen nem fordul, elő ígérem!- szabadkozott Louis.
- Nem haragszom csak meglepődtem nagyon furán fogadott….- mondtam szégyenlősen.
- Barát?
- Igen barát. - és ezennel mind a ketten felindultunk a szobánkba.
Amikor felértem a szobába Katy valami százezres lökettel ugrott a nyakamba és kérdezősködött.
- Na mit beszéltetek?
- Megbeszéltük, hogy barátok vagyunk és ennyi.
Ekkor egy halk kopogás hallatszott az ajtón. Kinyitotta Katy az ajtót. Harry volt az és engem keresett:
- Szia! Zury itt van?- kérdezte a mélyen csengő hangján.
Igen!- és közben ordította Zury téged keresnek.
Kiléptem az ajtón és láttam Harryt.
- Szia!......
***A többi majd a következő részben derül ki!:)***

4. rész ~ Az ismerős ismeretlen

Sziasztok! Nem nagyon komiztatok az előző részhez:( Nem tetszett? Na de mindegy ettől eltekintve remélem ez a rész tetszeni fog! Komizzatok és kövessetek be! Jó olvasást!:)

Katy Hamswort

Egy harsogó hangosbemondóra ébredtem, a szívroham kerülgetett.
- Mindenki jöjjön a hangárba!- ordították.
-Mi az Isten az a hangár?- néztem magam elé kérdőn.
Egyszer csak megszólalt egy gyönyörű lány, a hosszú szőke haja a vállára omlott, a kék szemei csak úgy csillogtak.
- Gyere, velem majd én megmutatom!- mondta nevetve.
- Ohhw… Köszönöm! Amúgy Zury Swann a nevem!
- Jaj, bocsi én be sem mutatkoztam Katy Hamswort vagyok!- nyújtotta a kezét kedvesen. Gyorsan elkaptam és megráztam.
Kínos csend volt, ezért megpróbáltam egy kis színt vinni a sétálásba:
- És Te melyik szobában laksz?
- Ugyan abban, amiben Te!- mondta nevetve.
- Nem is vettem észre!
- Biztos azért, mert aludtál!- mondta kicsit gúnyosan.
- Igen az meglehet!

- Na itt is vagyunk!
- Ööö… ülsz mellém?- kérdeztem félénken.
- Persze!- mondta kuncogva.
*1 órával később*
- Olyan jót beszélgettünk a semmiről!- jelentettem ki.
- Körülbelül!
- Te voltál már máskor is ebben a táborban?- kérdeztem.
- Igen, elég sokszor!
- Akkor lenne egy kérdésem!

- Mondjad!
- Segítesz nekem egy felderítésben?
Nevetve nézett rám: - Persze!
- 5 óra az pont ideális idő!- jelentettem ki.
- De kit keresünk? - kérdezte izgatottan.
- Először is megmutatod nekem, hogy hol van a WC? Mert mindjárt bepisilek.- mondtam számat összeszorongatva.
- Gyere!
Gyorsan elvégeztem a dolgomat.

- Jézusom! –mondtam hangosan.

- Mi az?- nézett rám újból kérdően Katy.
- Ez nem lehet biztosan ő az!
- Ki, kicsoda?
- Ki az kis fodros hajú?- most fordult a kocka, én kérdeztem.
- Harry. Gyere, bemutatlak neki! –gyorsan elhuzakodtam tőle.
- Nem, nem lehet!- mondtam hangosan.
Erre Harry és barátai is megfordulta. Ennél a helyzet nem is lehetett már rosszabb, de még is Katy elkezdte felénk invitálni a fiúkat. Nem tudtam mit csinálni, szégyenem be lehajtottam a fejem. Már itt is voltak. Próbáltam jó pofát vágni a dologhoz, ezért bemutatkoztam.
- Sziasztok, én Zury vagyok!- mondtam félénken.
- Hello én Louis!
- Én Zayn!
- Én Niall!

- Liam!
Utoljára jött az én ”megmentőm”:
Szia! Én Harry vagyok!- a zöld szemei csak úgy csillogtak az arcán a mosoly a fülég ért.
Megpróbáltam elmenekülni:
- Nagyon szomjas vagyok, elmegyek, iszok valamit!- mondtam.
- Tudod, merre van?- kérdezte Katy.
- Persze azért annyira elveszett még nem vagyok!
- Fúú én is! – jelentette ki Louis.- Veled mehetek?
Nem akartam megbántani:
- Persze gyere velem!
Elindultunk. Ahogy néztem Louis nem volt egy elveszett gyerek.
- Most jöttél először?- kérdezte vigyorogva.
- Igen. – mondtam félénken.
- Ne félj tőlem, nem harapok!- mondta kacagva.
- Akkor megnyugodtam!
- Mit kérsz?- mondta udvariasan Louis.
- Ümm… egy fantát, és Te?
- Én spritet!

Nevetve töltöttünk egymásnak és átadtuk poharakat a másiknak. Amint megittuk az innivalónkat. Louis nagy nevetésbe tört ki.
- Mi az? Mi ilyen vicces?
- Van egy kis bajszod!- mondta még mindig nevetve.
Elkezdtem körbe- körbe nyalogatni a számat, de Louis csak továbbra is nevetett.
- Még mindig olyan? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen!- és ezzel a szóval párhuzamba oda nyúlt a számhoz és letörölte. Kicsit tovább nyaraltatta ott a kezét a szám felett és egyre közelebb hajolt.
- Khm, khm!- mondtam halkan és Louis gyorsan elkapta a fejét.
- Gyere, menjünk vissza már biztos várnak!- mondta szégyenlősen.
- Jó!
Kínos csend volt. Amint odaértünk Harry engem nézett, oda se mertem pillantani. Szerencsére Katy már búcsúzkodott, ezért gyorsan odavágtam egy „sziasztokot” és már indultunk is el.

Katy újból kérdés zuhatagot indított rám:
- Na és hol voltatok ilyen sokáig? Mit csináltatok?- kérdezte buzgón.
- Ittunk, mint ahogy mondtuk. Nem akartam neki még elmondani a történteket.
- Persze az tartott ilyen sokáig.

- Akkor ne hidd el!- mondtam gúnyosan.
Beértünk a szobánkba én gyorsan elmentem tusolni fogat mosni. Befeküdtem az ágyba, de azért megvártam Katy-t. Ő is gyorsan végzett.
- Na és mért voltál úgy kiakadva, amikor megláttad Harryt?- kérdezte.
- Ááá ez hosszú történet!
- Nekem van időm!- a kék szemei csak úgy csillogtak.
- Én nagyon álmos vagyok! Ígérem, holnap ezzel kezdem a reggelt!- mondtam kicsit lerázóan.
- Legyen! Akkor jó éjszakát!

- Neked is!
Kicsit még járt a fejem a Louisos eseten, de az álom manók most is eléggé elálmosítottak így elaludtam.

3. rész~ Megérkeztünk

Sziasztok! Készen van az új rész, remélem tetszeni fog, ha igen akkor komizzatok és kövessetek be! Na, de nem dumálok! Jó olvasást!:)

A fenébe, alig aludtam valamit is! Anya már kopogtatott az ajtón.
- Mindjárt készen vagyok!- ordítottam. Aha persze 3 perce csörgött az ébresztő, képtelen vagyok időben felkelni. A hosszú szőkés- barna hajam szanaszét állt, a szemeim, mint egy most született kismacskái. Kerestem valami lenge öltözéket, mert már reggel 40 fok volt. A fogmosásra körülbelül 2 percem volt, így egy rágóra is szükségem volt. Egy nagyon cuki kis virágos ruhát húztam, amin egy nagy masni volt. Anya már ki volt akadva, hogy hol vagyok. Erre csak ezt feleltem:
- Jó csak 1 másodperc! – Anya mindig tudta, hogy amikor ezt mondom, akkor még minimum 10 perc kell az elkészüléshez.
Gyorsan fésülködtem és már rohantam is le a lépcsőn.
- Na, mit mondtam!?- kérdeztem szemrehányóan. 
- Jó, egyszer sikerült elkészülnöd fél óra alatt!- mondta nevetve. És a bőröndjeid?
- Ja, azokat fent hagytam!- mondtam röhörészve.
- Akkor nyomás fel értük!- mondta kacagva és szerintem kicsit lököttnek is nézett.
Valami versenyló sebességgel rohantam fel a cuccaim ért és akkor jutott eszembe én nem is akartam menni most meg kivirultan rohangálok a cuccaimért. Valami nem stimmel vele, mondjuk erre nem most jöttem rá. Kicsit leültem az ágyam szélére és töprengeni kezdtem, hogy lehet, hogy ez még is jó buli lesz, de ott volt a félelem is benne, hogy hova is miért kell mennem. Egy 5 perc után Anya már dudált. Jaj, tényleg el is feletette, hogy anya lent vár. Gyorsan felkaptam a cuccaimat és megláttam az ágyamon a kedvenc párnámat, azt is a kezembe fogtam és lementem. Az a párna körülbelül 3 éves korom óta megvan, így szegény úgy néz ki, mint egy nyúzott macska. Beraktam a cuccaimat hátra és beültem a kocsiba. Anya meglátta kezembe a párnámat és elkezdett hangosan kacagni.
- Mi az?- néztem rá kérdően.
- Már nagylány vagy, nem gondolod?
- Szerintem a párnám hurcoláshoz még mindig pont elég idős vagyok!- mondtam nevetve.
- Jó Te tudod!- mondta kedves mosollyal az arcán.
A kocsi elindult. Ekkor egy csomóba összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy mégsem jó ez az utazás. Megpróbálta Anya egy másik témát felvetni:
- Na és sikerült ööö…. elfeledned a történteket?- kérdezte feszengve.
- Hát nagyjából sikerült. Örülök, hogy megmentett, azaz idegen!- mondtam kis mosollyal az arcomon. Örültem neki, hogy van egy ilyen megértő Édesanyám, akinek bármit elmondhatok.

- Nagy szerencséd volt!- ekkor egy könnycsepp hagyta el a szemét.
- Anya ne sírj minden rendben!- mondtam halkan.
- Tudod azok a z átkozott bogarak!
Erre mind a ketten elkezdtünk nevetni. Már egy órája, hogy utazunk, és még mindig nem vagyunk ott. Kicsit megijedtem Anya a világ másik felére visz?! Ezért meg is kérdeztem:

- Most már elmondhatod, már nem tudok megfutamodni, hová viszel?- kérdeztem.
- Mindjárt ott vagyunk! Egy negyed óra!- jelentette ki.
- Hát jó!
Hangosan számoltam a perceket 1,2,3….15.
- Anya ott kéne lennünk!

- Itt is vagyunk!- mondta nevetve.
Én szóhoz sem jutottam mindenhol zöld fű, focipálya, kosárpálya, és amit csak el lehet képzelni igaz, hogy 17 éves vagyok, de akkor is ez egy mennyország. Csak akkor tűntek el a rózsaszín felhők a szemem elől, amikor láttam, hogy hányan állnak a bejelentkező pultnál.
- Anya ez egy tábor?
- Szerinted kedvesem?
- Jó ez hülye kérdés volt, de ezt a sort végig kell állni?
- Igen!
- Hát jó, ha nincs más választás.
Kimásztunk a kocsiból és kivettük a cuccokat. Elindultunk bejelentkezni én megtorpantam egy pillanatra:
- És ha nem lesz jó?- néztem rá félő szemmel.
- De jó lesz, nyugodj meg!- és egy puszit nyomott a homlokomra.
Újra elindultunk, a becsekkolás egy óra volt. Amikor odaértünk az információs nőhöz minden simán ment, éppen a kulcsokat nyomta a kezembe mikor megláttam egy fodros hajú fiút kiköpés olyan volt, mint a megmentőm, de mire utána tudtam volna menni eltűnt a rengetegbe.
Kislányom hová mész?- nézett rám Anya.
- Sehova.
Elmentünk megkeresni a szobámat. Gyorsan megtaláltuk.
- Köszönöm, hogy elhoztál!- mondtam neki és legördült egy könnycsepp az arcomon.
- Ne sírj! Érezd jól magad!- és átkarolt közbe millió puszit nyomott a homlokomra és az arcomra. Eljött az elköszönés ideje.
- Anya nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem, kincsem!
Csak egy utolsó puszit nyomtam az arcára és kikísértem a kocsihoz.

Egy nagy ölelést kérek!- mondta nevetve. Én a nyakába ugrottam és megöleltem.
- Szia, Anya!
Szia, drágám!
Anya beszállt a kocsiba is elindult nagyot dudált és elindult. Én csak integettem, integettem és integettem. Elindultam a szobám felé és elterveztem, hogy holnap akármilyen módon is, de megkeresem a fodrocskát. Beértem a szobámba és kipakoltam a cuccaimat. A párnát ráhelyeztem a z ágyra és lefeküdtem. Csak egy gondolat járt a fejembe a holnapi ”küldetésem”, de a fáradság lekűzdötte a gondoltatokat és elaludtam.

2. rész~ A váratlan hír

Sziasztok! Egész gyorsan sikerült befejeznem a mostani részt, ez sem lett olyan hosszú, de az izgalmak csak ez után jönnek! Jajj, de mindjárt elkotyogom az egészet, ha tetszik az új rész akkor komizz és ha még jobban akkor kövess be! Jó olvasást!:)

A napok telt- múltak a gondolat még mindig nem hagyott nyugodni, hogy mért mentett meg engem a számomra ismerős idegen. A gondolatűzés gyanánt elmentünk anyuval vásárolni. Ahogy beértünk a boltba Anya közölte velem, hogy úgy vásároljak, hogy el fogok menni egy hétre. Nekem csak ömlöttek a kérdések számból emiatt:
- Miért? Minek? Hova? – kérdőn és mérgesen néztem rá.
Erre csak ennyit felelt:
- Majd meglátod édesem!- mosolyogva nézett rám. A kék szemei csillogtak.

Én meg pufogva elkezdtem vásárolni, csak pakoltam és pakoltam a cuccokat a kosárba. Anya újból oda jött.
- Drágám azt se feledd el, hogy holnap indulsz!- mondta szelíden.
Na ez végképp betette kiskaput :
- Hogy holnap?!- ripakodtam rá Anyára. A kék szemeim csak vibrálta.
Erre csak ennyi volt a válasz:
Jól fogod érezni magad!
- Gondolom!- mondtam gúnyosan.

Ez a vásárlás elég rosszul sikeredett. Amikor haza értünk, mérgesen fölmentem a szobámba a cuccokkal együtt és gyors becsaptam az ajtót. Ahogy csak lehetett olyan sebességgel levágtam a cuccokat a földre és bevettem magamat az ágyba. A szívem csak úgy lüktetett, mért akar elküldeni Anya, de nem lehet rossz hely, ha azt mondta, hogy jól fogom érezni magam. Ekkor egy- két könnycsepp is elhagyta a szememet. Kopogtatást hallottam gondoltam, hogy Anya az ki más lehetne?
- Bejöhetek? – kérdezte szelíden.
- Persze!- mondtam szipogva.
- Ezt meg kell beszélnünk!
- Jó, de én nem akarok elmenni, nem akarlak elhagyni!- mondtam és újból elhagyta egy könnycsepp a szememet.
- Nem hagysz el és csak egy hét, nem a világ vége!
- De…!

- De nincs de! Gyere, inkább pakoljunk össze!
Megadtam magam. A pakolás elhúzódott, este tízkor fejeztük be. Amikor el szoktam utazni minden este fagyival és valami jó filmmel szoktuk lezárni az estét. Ezért fel is vetettem:
- Na Anya hol van a film és a fagyi? – kérdeztem nagy mosollyal a számon.
- Hát tudod….- nézett rám és nevetett.
- Mit kell tudnom, csak ne mond azt, hogy nincsen!- mondtam meglepetten.
- Már rég bekészítettem!- mondta nagy nevetve.
Ekkor én is megnyugodtam.
- Verseny!- kiáltotta Anya.
Mind a ketten rohantunk le a lépcsőn. Persze én azonnal eltanyáztam. Így Anya nyert, mint általában, de azért a szemébe vágtam:
- Csak azt akartam, hogy legyen egy kis élményed, amíg elmegyek!
Anya már hozta is a fagyit. Az este jól fejeződött be, a film egy kicsit unalmas volt, de mi vidámmá tettük ezt a filmet is. Már csak az volt a kérdés, hogy holnap hova fogok menni. Nem kérdezősködtem tudtam úgysem fogja elárulni, ezért kértem egy „jó éjt” puszit és lefeküdtem aludni.

1. rész~ Találkozás

Halihó! Ez a rész rövidre sikeredett, de mint tudjátok minden kezdet nehéz!Remélem tetszeni fog és ha így van, akkor bátran komizzatok! Jó olvasást!

Hazafelé tartottam a fények halványak voltak, ijesztő volt. A platformos cipőm egyre gyorsabban kopogott a végtelen hosszú betonon. A lihegésem egyre hangosabb volt, kezdtem kifáradni, ezért kicsit lelassítottam. Egy félelmetes hangot hallottam:

- Hé, kislány!

Újból gyorsultak a lépteim. Inkább tudomást sem vettem róla, de a léptei neki is gyorsultak. Valaki megfogta csuklómat, megtorpantam. Sikítás hagyta el a számat, de nem volt erőm se lehetőségem többet vagy nagyobbat sikítanom, mert a számat szorosan befogta egy hideg, durva kéz. A félelem átjárta az egész testemet.

- Mért nem válaszoltál? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte gúnyosan. Ez alatt elengedte a számat, de sikításra még így sem volt merszem, mert tudtam akkor nem járnék jól.

- Öhhm… mert nem hallottam. - nem volt valami hihető előadás, az idegennek is az arcán látszott, hogy ez nem volt valami jó kifogás.

- Na, gyere, akkor játszunk egy kicsit!- a testem feszengett a szoros kezei közt, de erősebb volt, nem bírtam el vele. Már éppen be akart vinni egy kis utcába, amikor egy göndör hajú férfi elkapta és behúzott neki egyet. Először nem tudtam hova tenni, de örültem, hogy nem egy őrült szorongat engem. A félelmem kicsit lecsillapodott, de tudtam ezzel még nincs vége. A támadó újból felállt, de kis fodros hajú megmentőm, mintha egy fadarab lett volna, fellökte. Szaladásra bíztatott, de kíváncsiság jobban hajtott megvártam a sarkon. A zajok, amiket hallottam nem valami barátságos elbánást mutattak. Kicsit megijedtem. Amint kilépett a sarkon én óvatosan odaléptem hozzá.:

- Köszönöm, hogy meg mentettél!- mondtam halkan.

- Nincs mit! 

Az arc, amit láttam számomra ismerős volt. 

- Megkérdezhetem, hogy kivagy?- kérdeztem szelíden.

Csak annyit válaszolt:

- Még találkozunk!- és elment.

Én sietősre vettem a lépést, szerencsére csak két sarokra volt házunk. Haza értem és letusoltam. Aludni nem nagyon tudtam, csak forgolódtam egész éjszaka, nem hagyott aludni a gondolat, hogy ki volt az én „megmentőm”.