3. rész~ Megérkeztünk

Sziasztok! Készen van az új rész, remélem tetszeni fog, ha igen akkor komizzatok és kövessetek be! Na, de nem dumálok! Jó olvasást!:)

A fenébe, alig aludtam valamit is! Anya már kopogtatott az ajtón.
- Mindjárt készen vagyok!- ordítottam. Aha persze 3 perce csörgött az ébresztő, képtelen vagyok időben felkelni. A hosszú szőkés- barna hajam szanaszét állt, a szemeim, mint egy most született kismacskái. Kerestem valami lenge öltözéket, mert már reggel 40 fok volt. A fogmosásra körülbelül 2 percem volt, így egy rágóra is szükségem volt. Egy nagyon cuki kis virágos ruhát húztam, amin egy nagy masni volt. Anya már ki volt akadva, hogy hol vagyok. Erre csak ezt feleltem:
- Jó csak 1 másodperc! – Anya mindig tudta, hogy amikor ezt mondom, akkor még minimum 10 perc kell az elkészüléshez.
Gyorsan fésülködtem és már rohantam is le a lépcsőn.
- Na, mit mondtam!?- kérdeztem szemrehányóan. 
- Jó, egyszer sikerült elkészülnöd fél óra alatt!- mondta nevetve. És a bőröndjeid?
- Ja, azokat fent hagytam!- mondtam röhörészve.
- Akkor nyomás fel értük!- mondta kacagva és szerintem kicsit lököttnek is nézett.
Valami versenyló sebességgel rohantam fel a cuccaim ért és akkor jutott eszembe én nem is akartam menni most meg kivirultan rohangálok a cuccaimért. Valami nem stimmel vele, mondjuk erre nem most jöttem rá. Kicsit leültem az ágyam szélére és töprengeni kezdtem, hogy lehet, hogy ez még is jó buli lesz, de ott volt a félelem is benne, hogy hova is miért kell mennem. Egy 5 perc után Anya már dudált. Jaj, tényleg el is feletette, hogy anya lent vár. Gyorsan felkaptam a cuccaimat és megláttam az ágyamon a kedvenc párnámat, azt is a kezembe fogtam és lementem. Az a párna körülbelül 3 éves korom óta megvan, így szegény úgy néz ki, mint egy nyúzott macska. Beraktam a cuccaimat hátra és beültem a kocsiba. Anya meglátta kezembe a párnámat és elkezdett hangosan kacagni.
- Mi az?- néztem rá kérdően.
- Már nagylány vagy, nem gondolod?
- Szerintem a párnám hurcoláshoz még mindig pont elég idős vagyok!- mondtam nevetve.
- Jó Te tudod!- mondta kedves mosollyal az arcán.
A kocsi elindult. Ekkor egy csomóba összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy mégsem jó ez az utazás. Megpróbálta Anya egy másik témát felvetni:
- Na és sikerült ööö…. elfeledned a történteket?- kérdezte feszengve.
- Hát nagyjából sikerült. Örülök, hogy megmentett, azaz idegen!- mondtam kis mosollyal az arcomon. Örültem neki, hogy van egy ilyen megértő Édesanyám, akinek bármit elmondhatok.

- Nagy szerencséd volt!- ekkor egy könnycsepp hagyta el a szemét.
- Anya ne sírj minden rendben!- mondtam halkan.
- Tudod azok a z átkozott bogarak!
Erre mind a ketten elkezdtünk nevetni. Már egy órája, hogy utazunk, és még mindig nem vagyunk ott. Kicsit megijedtem Anya a világ másik felére visz?! Ezért meg is kérdeztem:

- Most már elmondhatod, már nem tudok megfutamodni, hová viszel?- kérdeztem.
- Mindjárt ott vagyunk! Egy negyed óra!- jelentette ki.
- Hát jó!
Hangosan számoltam a perceket 1,2,3….15.
- Anya ott kéne lennünk!

- Itt is vagyunk!- mondta nevetve.
Én szóhoz sem jutottam mindenhol zöld fű, focipálya, kosárpálya, és amit csak el lehet képzelni igaz, hogy 17 éves vagyok, de akkor is ez egy mennyország. Csak akkor tűntek el a rózsaszín felhők a szemem elől, amikor láttam, hogy hányan állnak a bejelentkező pultnál.
- Anya ez egy tábor?
- Szerinted kedvesem?
- Jó ez hülye kérdés volt, de ezt a sort végig kell állni?
- Igen!
- Hát jó, ha nincs más választás.
Kimásztunk a kocsiból és kivettük a cuccokat. Elindultunk bejelentkezni én megtorpantam egy pillanatra:
- És ha nem lesz jó?- néztem rá félő szemmel.
- De jó lesz, nyugodj meg!- és egy puszit nyomott a homlokomra.
Újra elindultunk, a becsekkolás egy óra volt. Amikor odaértünk az információs nőhöz minden simán ment, éppen a kulcsokat nyomta a kezembe mikor megláttam egy fodros hajú fiút kiköpés olyan volt, mint a megmentőm, de mire utána tudtam volna menni eltűnt a rengetegbe.
Kislányom hová mész?- nézett rám Anya.
- Sehova.
Elmentünk megkeresni a szobámat. Gyorsan megtaláltuk.
- Köszönöm, hogy elhoztál!- mondtam neki és legördült egy könnycsepp az arcomon.
- Ne sírj! Érezd jól magad!- és átkarolt közbe millió puszit nyomott a homlokomra és az arcomra. Eljött az elköszönés ideje.
- Anya nagyon fogsz hiányozni!
- Te is nekem, kincsem!
Csak egy utolsó puszit nyomtam az arcára és kikísértem a kocsihoz.

Egy nagy ölelést kérek!- mondta nevetve. Én a nyakába ugrottam és megöleltem.
- Szia, Anya!
Szia, drágám!
Anya beszállt a kocsiba is elindult nagyot dudált és elindult. Én csak integettem, integettem és integettem. Elindultam a szobám felé és elterveztem, hogy holnap akármilyen módon is, de megkeresem a fodrocskát. Beértem a szobámba és kipakoltam a cuccaimat. A párnát ráhelyeztem a z ágyra és lefeküdtem. Csak egy gondolat járt a fejembe a holnapi ”küldetésem”, de a fáradság lekűzdötte a gondoltatokat és elaludtam.