1. rész~ Találkozás

Halihó! Ez a rész rövidre sikeredett, de mint tudjátok minden kezdet nehéz!Remélem tetszeni fog és ha így van, akkor bátran komizzatok! Jó olvasást!

Hazafelé tartottam a fények halványak voltak, ijesztő volt. A platformos cipőm egyre gyorsabban kopogott a végtelen hosszú betonon. A lihegésem egyre hangosabb volt, kezdtem kifáradni, ezért kicsit lelassítottam. Egy félelmetes hangot hallottam:

- Hé, kislány!

Újból gyorsultak a lépteim. Inkább tudomást sem vettem róla, de a léptei neki is gyorsultak. Valaki megfogta csuklómat, megtorpantam. Sikítás hagyta el a számat, de nem volt erőm se lehetőségem többet vagy nagyobbat sikítanom, mert a számat szorosan befogta egy hideg, durva kéz. A félelem átjárta az egész testemet.

- Mért nem válaszoltál? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte gúnyosan. Ez alatt elengedte a számat, de sikításra még így sem volt merszem, mert tudtam akkor nem járnék jól.

- Öhhm… mert nem hallottam. - nem volt valami hihető előadás, az idegennek is az arcán látszott, hogy ez nem volt valami jó kifogás.

- Na, gyere, akkor játszunk egy kicsit!- a testem feszengett a szoros kezei közt, de erősebb volt, nem bírtam el vele. Már éppen be akart vinni egy kis utcába, amikor egy göndör hajú férfi elkapta és behúzott neki egyet. Először nem tudtam hova tenni, de örültem, hogy nem egy őrült szorongat engem. A félelmem kicsit lecsillapodott, de tudtam ezzel még nincs vége. A támadó újból felállt, de kis fodros hajú megmentőm, mintha egy fadarab lett volna, fellökte. Szaladásra bíztatott, de kíváncsiság jobban hajtott megvártam a sarkon. A zajok, amiket hallottam nem valami barátságos elbánást mutattak. Kicsit megijedtem. Amint kilépett a sarkon én óvatosan odaléptem hozzá.:

- Köszönöm, hogy meg mentettél!- mondtam halkan.

- Nincs mit! 

Az arc, amit láttam számomra ismerős volt. 

- Megkérdezhetem, hogy kivagy?- kérdeztem szelíden.

Csak annyit válaszolt:

- Még találkozunk!- és elment.

Én sietősre vettem a lépést, szerencsére csak két sarokra volt házunk. Haza értem és letusoltam. Aludni nem nagyon tudtam, csak forgolódtam egész éjszaka, nem hagyott aludni a gondolat, hogy ki volt az én „megmentőm”.